Egyszer, mikor spanommal mentem ki a suliból, elé jött a barátnője, de mivel a lányok nem szoktak egyedül menni sehova, ezért magával hozta a legjobb barátnőjét is. Nagyon megtetszett a csajszi. Igazából, teljesen váratlanul ért a dolog, ezért volt pár másodperc kínos csönd beszélgetés közben, de a „hova jársz?” és „tetszik a suli?” kérdések megmentettek. Nem tartott túl sokáig a találkozás. A végén elkértem a telefonszámát, de azt mondta, hogy ennyi idő ismeretség után nem szokta megadni senkinek. Mire kb. ennyi tudtam produkálni: „Hát, ha akarod, akkor menjünk el most valahova, én ráérek, és akkor nem kell megadnod a számod”. Mosolygott egy kicsit, és megadta a telefonszámát. Iskolatáskával, fáradtan nem lett volna a legalkalmasabb, de valahogy erre a reakcióra számítottam.

Mikor felhívtam éreztem a hangján, hogy örül a dolognak. (Ha elkérjük valakinek az elérhetőségét, manapság már nagyon divatos az msn címet, akkor még aznap vagy legkésőbb másnap hívjuk fel a lányt, különben másképp fog hozzáállni a kérdéshez. Szóval, ha pár napot várunk a dologgal, akkor már nagyvalószínűséggel le is tett arról, hogy felhívjuk, csak azt fogja gondolni: „megint egy fasz” vagy „annyira beszari, hogy fel se mer hívni”.) Hamar meg is beszéltük, hogy ki mikor ér rá, és lebeszéltünk egy randit egy vendéglátóegységben, ahol pizzát lehet enni, a Keletinél.

Figyeltem arra, hogy kicsit előbb érjek oda, és egy kis ajándékkal is megleptem. Mindketten előbb értünk oda kb. 10 perccel, így azt is le lehetett szűrni, hogy egyikünk sem veszi félvállról a randit. Az ilyen kis apróságokon múlik, hogy mi lesz a végkimenetele a találkozásnak. (A rossz tulajdonságokat úgyis lesz idő megtudni a kapcsolat mélyebb szintjein.)

Itt több időt eltöltöttünk együtt, és mivel nem randiztam még úgy senkivel, hogy szinte egyáltalán nem ismertem, nem kis feladatnak éreztem. Előtte végiggondoltam, hogy miről fogunk beszélgetni, de beleterveztem azt is, hogyha kínossá válna a beszélgetés, vagyis a nem-beszélgetés, akkor elmegyek a mosdóba, és az alatt kitalálok valamit. Szerencsére erre nem volt szükség, mert nagyon érdekelt, hogy megismerjem, érdekelt, amit mondott magáról, ahogy gondolkozik, ahogy él.

Miután megettük a pizzát, a pincér ajándékba adott 1-1 pohár bort, és szív alakú gyertyát is tett az asztalra. Először olyan komolyan néztünk egymásra, majd közöltem, hogy „tényleg nincs benne a kezem…”, aztán nevettünk egyet, de mégis jól jött ki a szituáció.

Haza szerettem volna kísérni, de mondta, hogy mivel nagyon késő van, már nem lenne visszafelé buszom, úgyhogy amikor elváltunk, nem túl romantikus helyszínen (de legalább sötét volt), megcsókoltam.

Úgy érzem akkor még várnom kellett volna 1-2 percet, de a nagy eufóriában nem tudtam gondolkodni. Este még küldtem neki egy üzenetet…