A spanommal elég rendesen unatkoztunk egy órán, aztán sztorizgattunk, hogy kinek milyen csaj jött össze az utóbbi időben. Megettük az otthonról hozott szendvicseinket, miközben a tanár osztott, mer’ ugye hiába elitiskola, ha éhesek vagyunk, akkor nem fogunk arra várni, hogy kicsöngessenek.
Már annyira untuk a partycsajokat, hogy valami újat akartunk kitalálni. Abban a korszakomban voltam, hogy nem nagyon akartam megismerni új lányokat, mindent az elejéről kezdeni, meg úgyis lesznek hibái, amiket nem fogok szeretni, úgyhogy inkább nem is ismerkedem senkivel komolyabban. Ezen logika mentén haladva shorttime „kapcsolataim” voltak. A köznyelv egyéjszakás kalandoknak hívja, de ez szerintem annyira degradáló a lányokra nézve, hogy nem szeretem használni. Egy részük nem is tudja, hogy ez csak egyéjszakás lesz, mert tökmás van beadagolva nekik; másik részük meg nem is gondol bele, hogy csak arra megy ki a játék.
Szóval, a gyerek kitalálta, hogy szedjem fel az egyik osztálytársunkat. Furcsa egy ötletnek találtam, mert sosem gondoltam bele, hogy bármi lehetne köztem meg a csajszi között. Olyan visszahúzódó- nehezen megközelíthető fajta volt, pedig igen jócsajnak tartottam. Először nem is akartam belemenni a dologba, de mikor kiejtette azt a szót, hogy „fogadjunk” nem tudtam visszautasítani a felkérést.
Gyakorlatilag semmi ötletem nem volt, még arra sem, hogy hogyan kéne a közelébe férkőzni, mert a négy év alatt összesen kétszer beszéltünk, és akkor sem volt több pár mondatnál. Egy közös negatív cél azonban összehozott minket. Vagyis, találtam valami olyat, amit ő is el akart érni (vagy meg akart akadályozni) nekem meg mindegy volt, de mivel segítettem neki a bizalmába fogadott.
Először csak szünetekben beszélgettünk, meg a kiránduláson ült mellettem a buszon. Nem a könnyű-csaj fajtából származott, rendesen meg kellett küzdeni érte. Ezt még az is súlyosbította, hogy kanja volt, és nem párhónapja. Ennyire összetett problémával addig még sosem találkoztam.
Pár héttel rá megbeszéltük, hogy találkozunk sulin kívül is. Talán eleinte barátként tekintett rám, de igyekeztem elkerülni, hogy így legyen, mert csak a nyomorékok esnek abba a hibába, hogy haverságból-barátságból akarnak többet. Szerintem öngyilkosság az egész, mert a befektetett munka, idő elég jelentős, és egyáltalán nem biztos, hogy megtérül. Meg vannak lányok, akik a barátaikra nem tudnak utána úgy nézni, mint pasira.
Egy héten csak egyszer tudtunk találkozni, és akkor általában nálunk kötöttünk ki. Mivel volt közös előismeret meg a bizalom is kialakult nem volt nehéz kényes témákról sem beszélgetni, ugyanakkor érzékeltettem, hogy nőként nézek rá. Egy alkalommal megengedte, hogy fényképeket készítsek róla, és egészen késő estig ott maradt nálunk. Furcsálltam is, hogy nem akar hazamenni, vagy nem vetette fel tíz után, hogy kísérjem el valameddig; de hát ugye nem fogom erőltetni, hogy menjen el, ha nem akar.
Ez alatt az idő alatt volt lehetőségem sokat megtudni a kapcsolatukról, és megfigyelni a gyengepontokat. Ezt igazából nem szeretném részletezni, mert nem is lényeges; csak az a fontos tényező, hogy én próbáltam nem elkövetni azokat a bakikat, amit a barátja igen; vagy megadni azt, amire a srác nem volt képes. Na, itt nem a szexre kell gondolni, mert még csak vonzódtunk egymáshoz, kölcsönösen – és nem az a fajta lány, aki lazán félrelép. De hát nem is kell erőltetni meg siettetni, úgyis alakul magától.
[…] Nem volt otthon senki rajtunk kívül, sokkal oldottabb hangulatban tudtunk beszélgetni (persze, úgy alakítottam a helyzetet, hogy az ágyamon történjen ez a beszélgetés). Hasrafeküdt, én meg pár perccel később finoman ráültem a popsijára, és elkezdtem simogatni. Nem akartam tolakodó lenni, ha értitek, hogy mondom, de azért néha a fenekén is végigsimítottam a kezem. (Amíg nem ellenkezik a lány, addig nyugodtan lehet folytatni, de a tapasztaltabbak arcrezdülésből is levágják meddig lehet elmenni.)
Láttam, hogy még egy kicsit engedte volna, de inkább megálltam. Persze, ez is a taktika része volt, és nem azért mert olyan úriember vagyok; de ha látja, hogy nem nyomulok, mint az állat, akkor azt a benyomást kelthetem igen könnyedén, hogy vele kapcsolatban nem a szex áll a preferenciarendszer első helyén (természetesen tudatosítani benne, elég rendesen, hogy tetszik, bejön, nagyon-jócsaj. Ezt meg lehet tenni úgy is, hogy nem égeted be magad azzal, hogy „imádlak, szeretlek, akarlak és légy az enyém”, de erről majd később.
Ha ezt az érzést sikerül kelteni valakibe, akkor már igen esélyes, hogy összejön a dolog, és nem fogja megbánni. […] A tagmondat második része is fontos, mert ha megbánja, akkor cseszheted az egészet, mert többet nem fog veled szóba állni, legalábbis „úgy” biztos nem. […]
Melléfeküdtem és néztem az arcát, a szemét, a vonásait. Végül kikísértem a buszmegállóba, de ekkor már mindketten tudtunk, hogy valami alakul.
